2017. december 4., hétfő

60. hét - Összegzés

Üdv mindenkinek!

A tegnapra tervezett összegző bejegyzést drága gépem órák hosszát igénybe vevő frissítése keresztülhúzta (mivel a listám a gépemen van meg egyedül - lehet, hogy előbb-utóbb átmásolom a mobilomra is), de ami késik, az nem múlik.

Egyre sűrűbb a tananyag első vizsgaidőszakom felé közeledve, így ha valaki küld valamit, amit csak napok múlva látok, az többnyire ennek köszönhető. Azért igyekszem valamennyi időt mindig szakítani a blogra, szóval nem lesztek elfelejtve!

A következő hét címe: Lázadás.

Hajrá!
Megosztás: 

2017. december 2., szombat

A. T. Jolt - Mit keresel?

A Tűz börtöne előzménytörténethez írt 300-as

Elodie Nova érdekes ember volt. Felettébb idegesítő, de érdekes. Olyannyira érdekes, hogy a Tűz több alkalommal is fontolóra vette: ha sikerül… nem, amint sikerül levedlenie ezeket a megszégyenítő láncokat, kevésbé fájdalmas módon taszítja át a túlvilágra. Persze ábrándozhatott ő ilyen kielégítő képekről, sajnos ideje volt belátnia, hogy amíg a Halál el nem jön a nőért személyesen, tehetetlen marad. De reménykedni szabad.

Amióta kirekesztette őt a tudatából és elzárta előle minden gondolatát, állandóan éberen kellett figyelnie, ha tisztában szándékozott lenni a fejleményekkel. Keserű helyzete ellenére ő azért türelmesen várt és reménykedett. Elvégre nem szabad, hogy elszalassza a lehetőséget! Nem mintha eddig adódott volna bármi is. Majd lesz. Biztos volt benne.

Nova ugyanis keresett valamit. Valamit, amiért a fejét is penge alá hajtotta volna. Mi az? – kérdezte a Tűz, választ persze sosem kapott. Nova kiszámíthatatlan volt, egy megfejthetetlen enigma; minden lépése, minden cselekedete meglepte őt, így ha igazán erőlködött se jött rá a nő vágyának tárgyára. Ez ugyan bosszantotta, de korántsem annyira, mint allegorikus testét borító, nehéz láncai.

Nova egyre vakmerőbb tettekre sarkallta magát, egyre nagyobb veszélyekbe tenyerelt, és mindezt szándékosan. Bármit keresett is, a Tűz tudta, hogy most már nemsokára kiderül. Alig várta, hogy kiderüljön.

Kiderült.

És nem győzte elküldeni a nőt a… nos, helyekre. Nem mintha számított volna. Nova a halált kereste, és meg is halt; szó szerint kicsúszott a lángok urának allegorikus karmai közül. Pedig ő olyan gyönyörű tervet szőtt a megölésére! Hogy merészel egy ember… egy csúszómászó kijátszani egy magasztos teremtményt?

Most gondolhatná bárki, hogy ha a halál jelentette Nova legnagyobb vágyát, miért nem evett golyót? Mert összetettebb volt ennél. Mert úgy kívánt eltávozni, hogy elmúlása értelmet nyer. Mert segíteni akart. Mert azt hitte, az a romlott pilóta lehet a jövő. És most a Tűz issza a levét.

De…

A pilóta érdekes ember volt. Felettébb idegesítő, de érdekes. Olyannyira érdekes, hogy a Tűz több alkalommal is fontolóra vette: ha sikerül… nem, amint sikerül levedlenie ezeket a megszégyenítő láncokat, életben hagyja.
Megosztás: 

2017. december 1., péntek

Babu Miriel - Eszmélet

X*-Elis
Arra ébredt, hogy izzadtságcsepp csordul le a homlokán.
Hol vagyok?
Szeme felpattant, elvakította a fény, majd egy perc tompaság után egyszerre érzékelte a számtalan hangot, ami körülvette, a hőséget, ami bőrét égette és a zsibbadást, ami végigszaladt minden porcikáján, amint megpróbált megmozdulni.
Az űrkompban kellene lennem…
Megkísérelt felállni, imbolyogva pillantott körül.
Erdő… ?
Méregzöld lombok és kék fényfoltok vették körbe.

X-Pedro
É-é-ébren vagyok!
Azonnal felpattant, ahogy magához tért. Sűrűn pislogva nézett körül, arca, ruhája is nedves volt, teljesen átfázott. Amint szeme megszokta a félhomályt, egy barlang falai körvonalazódtak előtte.
Itt rakott volna le a komp? Kizárt. Akkor mi…
Halvány derengés vonta magára a figyelmét. Meg-megbotló léptekkel arrafelé indult, s pár perc múlva megkönnyebbült-döbbent kiáltással lépett ki a barlangból a fénybe.

M-Martin
Csak még egy kicsit… - gondolta a férfi, ám egy pillanat alatt felébredt, ahogy valami az oldalába nyomódott. Felszisszent és nehézkesen felült. Egy kiálló gyökeret talált mag alatt.
Gyökér. Erdő. Ez nem a Mars. Hol a Mars??
Az ijedtségtől zihálva állt fel és fordult körbe: körülötte sötét erdő és derengő kék fények, sehol az űrkomp.
Mégis hol a francban vagyok?

G-Johanna
Fájt a feje. Valószínűleg beverte.
Hátát egy sziklának támasztotta, úgy szemlélte környezetét, ami fokozatosan bukkant fel lassan tisztuló látása miatt. Nem a Marson volt.
De akkor melyik bolygón lehetek?
Felállt volna, de annyira még nem volt magánál, hogy talpon tudjon maradni. Kék és zöld foltok imbolyogtak a szeme előtt.
És hogy kerültem ide?
Nem hagyta nyugodni ez a gondolat.

D-Jonathan
Vibrálás, fejfájás, sőt, mintha a gerince is sajogna. Nem gondolta volna, hogy ilyen rossz lesz az űrkomp ülése, mikor jelentkezett a deportációra.
Ám amint kinyitotta a szemét rájött, hogy nem a kompon van.
Zöld növények vették körbe, túl sok ahhoz, hogy a Marson legyenek.
Kék fények.
Nem lát rendesen, a szemüvegét elhagyhatta valahol.
Tett pár lépést az ismeretlen bolygón.



*A szereplők neve előtti betű a korukra utal. Ebben a világban miután túl sok az ember és sok az egyforma családnév, kitalálnak egy új rendszert: az abc elejétől betűket osztanak a keresztnevek mellé, koruk szerint. Így az az idősebb, aki az ábc korábbi betűjét kapta a neve elé, s a fiatalabb, aki későbbit. (Itt például Jonathan a legidősebb D-vel, Elis pedig a legfiatalabb X-szel.)
Megosztás: 

Babu Miriel - Boldog vagyok ennyivel

Alissa Ti Nunga tükörképe szemébe nézett. Tisztaságot, elkötelezettséget és bátorságot látott, elégedetten húzta ki magát. Végigsimított fehér, épphogy nem átlátszó ruháján, megigazította válláról aláhulló vörös köpenyét, még utoljára elrendezte ébenfekete fürtjeit, majd elfordult a tükörtől.

Földi testét már előkészítette, most a lelke következik. A végső simítások. Egész életében erre készült, tizenkét év során tanult és imádkozott, hogy a Hatalmas elfogadja őt.

Letérdelt a vörös vadvirágokkal díszített oltár elé, kezét térdére fektette, és meghajolt. Elmormolta az ima első szavait.

Tudta, hogy szülei büszkék lesznek rá. Az egész család híven gyakorolta vallását, de ő az első, akinek az Áldozat szerep jutott. Voltak már Térítők és Gondozók* a rokonok között, de ő a legelső, akit a Hatalmasnak ajándékoztak. Volt már, aki megkérdezte, nem haragszik-e ezért a szüleire. Nem tette. Hitt benne, hogy a Hatalmas elfogadja az áldozatát, az áldozatukat, és hitt a szülei döntésében is. Így volt helyes, a Hatalmas akarata szerint fog történni minden.

Térde kezdett megfájdulni a hosszú kuporgástól, de ezt is felajánlotta a Hatalmasnak. Hamarosan amúgy is teljesen az övé lesz.

Az ima végeztével Alissa megcsókolta az oltárt és felállt. Arcot és kezet mosott, barna arcbőrére vörössel felfestette a jelképeket.

Készen állt.

Kopogtattak az ajtón, s egy Gondozó lépett be rajta. Ő fogja elvégezni az utolsó teendőket. Arcára Alissáéhoz hasonló jeleket festett, de ruhája vörös és fekete volt, haját és tarkóját pedig a kötelező gondozói viselethez tartozó kendővel takarta el.

- Készen vagy, Alissa?

A lány határozottan bólintott. Teljes szívéből hitt. - Add meg nekem az utolsó áldást, Gondozó! - szegte fel Alissa az állát.

A Gondozó két ujját a lány homlokához érintette, elmormolta az áldás szövegét. Alissa átszellemült arccal hallgatta. Aztán felhangzott a gong szava, újra meg újra végigzengve a szobán, a templomon, az egész tájon, a Gondozó pedig kézen fogta a lányt, hogy az áldozat helyére vezesse.

Alissa Ti Nunga mosolyogva távozott.


*Gondozók voltak azok, akik a hívőket tanították és vezették, a keresztény vallás lelkipásztorainak és szerzeteseinek megfelelői.
Megosztás: 

2017. november 27., hétfő

59. hét - Összegzés

Üdv mindenkinek!

Két hírem is van. Az első: közeledik a vizsgaidőszak, így a szabadidőm is ezzel arányosan fogy. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy bizonyos bejegyzések késni fognak. Nem mondom, hogy mindig elő fog fordulni, ez az időmtől függ. Igyekszem.

A második: bár akadtak csúszások a címekkel, ahhoz képest elképesztően állunk, mert újra kerek szám jön, méghozzá a hatvanas! Köszönöm mindenkinek, és nagy gratuláció nektek!

A hatvanadik cím: Végső küzdelem.

Kellemes alkotást!
Megosztás: 

2017. november 24., péntek

Alice Wright - A létezés bizonyítéka

Néha csak rám jön az írhatnék. Nem a „jaj, ez egy jó történet lenne, dolgozzuk ki” fajta, hanem az, amikor csak minden szót gyönyörűnek találok, és csak írom őket, de minél többször firkantom le őket egy papírra, annál természetellenesebbnek és idegenebbnek tűnnek. Mégis szeretem ezt csinálni, mert szebbnek tűnik a világ, jobbnak tűnök én is.

Ragyog. Béklyó. Zseniális. Könyv. Betűk. Hangok. Illatok. Fény. Kávézó. Por. Terasz. Pont. Egyetem. Világ. Téglafal. Végállomás. Híd. Másik oldal. Minden. Csoda. Üzenet. Emlék. Nyom. Irat. Macskakő. Felhők. Dombok. Villanypózna. Fű. Pad. Játszótér. Szabadság. Semmi.

Valahogy minden szót, még azt is, aminek rossz jelentése van, vagy alapjáraton nem használom, egy csepp világegyetemnek tűnik, és ha írok, egyszerűen csak olyan, mintha uralkodnék valamin. Nem valami hatalmas dolgon, nem a világon, inkább azon, ami a fejemben van, és amit papírra vetek. Uralkodom magamon.

Néha rohan a világ, és nekem kedvem támad vele rohanni, még akkor is, ha tudom, sohasem érném utol. A fénysebességnél is gyorsabb, hozzá képest én csak egy csiga vagyok, mégis, legtöbbször hallgatok arra a cincogó kis hangra a fejemben, a sarokba hajítom azt, ami éppen a kezem ügyében van, csak cipőt veszek fel, és úgy, ahogy vagyok, akár pizsamában, akár szakadt otthoni ruhában, de rohanok. Dombokra, valami magas helyre, ahol egyszerre érzem azt, hogy egyedül vagyok és mégsem. Nem tárom szét a karom, mint a filmekben, nem szívom be a kora délutáni vagy késő délelőtti, kipufogófüst- és trágyaszagú levegőt, csak megtorpanok egy pillanatra, körbenézek, és már megyek is tovább. Fogalmam sincs hova, meddig, nem törődök senkivel és semmivel, csak megyek, míg meg nem találom azt a helyet, ahol úgy érzem, véget ér a világ, akkor is, ha nincs szakadék, hanem minden folytatódik tovább.
Amikor elfekszek, érzem, ahogy a föld él, lélegzik a tenyerem alatt. Csodálatos!

Ezek az apró mozzanatai a mindennapjaimnak bizonyítják igazán, hogy élek.
Megosztás: 

Babu Miriel - Első benyomások

Végignéztem az asztaloknál ülő embereken. Beszélgettek, eszegettek, egyikük hasábkrumplit tömött magába nagy élvezettel, másikuk papírokat lapozgatott a feleségével, megintcsak egy másik sakkmeccset játszott le valakivel.

Mivel itt dolgozok, mindenkiről kialakult egy kép a fejemben. Egyfajta első benyomás, de annál nem több.

Az az ember például, közvetlenül az ajtó mellett, adócsaló. Még a szeméből is süt a sunyiság, vonásai is ezt a látszatot erősítik meg: apró szemek, keskeny orr és mindig grimaszra húzódó ajkak.

Kicsit távolabb kopaszodó férfi ült. Gyilkos. Valójában elég jámbor teremtés, de hirtelen haragú. A lányával beszélgetett egy csésze kávé mellett, de a lányon látszódott, hogy már menni akar.

Mellettük ült a sakkozó páros. Nő és báty, cyberbűnözők. A báty lenyomozta és megfélemlítette húga zaklatóit, kacinfántos, de főképp törvénybe ütköző módon. Az ügyben a hátsó sarokban meghúzódó férfi is benne volt. Az egyik zaklató. Gyanús társával az asztal felett áthajolva beszélgetett, az idegen szájában meggyújtatlan cigaretta fityegett.

Aztán a férfi a feleségével. Érdekes eset. A férfi szó szerint kivetkőzött magából az utca közepén, a feleségével most a válóper papírjait jöttek rendezni.

Még egy érdekes ember, aki egyedül üldögélt. Bankrablást kísérelt meg, de olyan nemtörődöm módon, hogy maga sétált a rendőrök elé, mikor azok megérkeztek a helyszínre. Egész itt töltött ideje alatt csak ül, nem találkozik senkivel, nem eszik, nem iszik. Pedig mindig figyelem, hátha megtudok róla valami újat. Vajon mi lehetett a motivációja?

Az órámra pillantok: még negyed óra.

Ismét a vendégek felé fordulok. A válóban lévő pár között tapintható a feszültség, a testvérpár minden figyelmét a sakkjátszmára irányítja. A zaklató feléjük pillantgat.

Elfogy a sültkrumpli, a papírzacskó zörögve a padlóra hull.

Sóhajtok.

Szedhetem föl a munkaidő végén.

Később ismét az órámra nézek. Letelt az idő.

- Rendben, emberek, lejárt az idő! Megkérek minden látogatót, hogy hagyja el a termet, a rabok pedig a másik ajtón egyes sorban távozzanak!
Megosztás: