Lise Fleur - Veszélyes játék

– Akkor most lekapcsolom a lámpát. Érted a szabályokat, kicsi Tina?

– Persze, Tim.

Kicsi Tina nem érti a szabályokat. Hogy is értené, amikor csak öt éves? Tim már nagyfiú, ő tizenkettő.

– Te lekapcsolod a lámpát – folytatja kicsi Tina izgatott hangon –, sötét lesz.

– Bizony, nagyon sötét. Nem fog hozzászokni a szemed – mondja sejtelmes hangon Tim. – El kell bújnod, érted? Nem találhatlak meg.

– Igen – bólogat hevesen a kislány.

– Tíz másodperced van. Kezdhetjük? – Válaszra sem vár, rányom a kapcsolóra, mindent ellep a feketeség. – Tíz…

Kicsi Tina és Tim szülei ma éjszakai műszakban vannak, mindketten a nagykórház falai közt munkálkodnak. Anya ápolónő, apa pedig sebész. A ház hatalmas, ódon ablakokkal és sötét zugokkal.

– Kilenc…

Kicsi Tina nem lát semmit és az ablakokon se jön be a fény. Ma éjjel nem ragyog a hold, komor felhők takargatják. Először a lenti ruhásszekrénybe bújik, de az túl hangosan nyikorog. Tim már biztos rájött.

– Nyolc…

Felrohan a lépcsőkön, vagy háromszor felbukik közben. A térde csupa horzsolás és lila folt mire felér, de ő nem láthatja.

– Hét… hat…

Kicsi Tina erőlködik, fényforrást keres. Kezdi azt hinni, hogy megvakult. A sötétség sűrű masszává érik össze, bekúszik a ruhája alá. Befordul a vendégszobába.

– Öt… négy…

Nincs, itt semmi ahová ellehetne bújni. Kicsi Tina lélegzete felgyorsul, végül a padlásra szalad.

– Három… kettő… – Tim elindul lehunyt szemekkel. Semmi értelme, hisz sötét van.

A kislány óvatosan feltúr mindent, nem akar zajt csapni. Végül egy játékokkal teli doboz mélyére ássa magát. Kissé poros, kissé pókhálós.

– Egy… aki bújt, aki nem, elkaplak! – Tim rohanó léptei szétrepesztik a csendet. Nem tapogat ki semmit, nem is hallgatózik. Pedig kicsi Tina szívverései elviselhetetlenek. A fiú magabiztosan sétál a padlás irányába.

Másnap reggel az orvosok megállapítják, hogy Tim nem szedte be a gyógyszereit, majd átadják a rendőrségnek az ügyet.