Henna - Csillagpor

A fiú egy eldugott kis faluban élt, az ismert világ peremén. Hallotta a nagyvárosból érkező híreket a kereskedőktől, de ő csak nevetett azon, hogy sötétnek titulálják ezt a kort.

Boldog volt egyszerű, békés mindennapjaival. A kis településen mindenki ismerte a másikat, vigyáztak és odafigyeltek egymásra. Ebben rejlett az erejük, és ezért kerülte el őket minden bánat és baj.

Ám elég volt egyetlen éjszaka, hogy a fiú élete örökre megváltozzon.

Augusztusi, meleg este volt. A falu népe, mint minden évben ilyenkor, ünnepséget tartott a hulló csillagok cikázó fénye alatt.

A fiúnak aznap korán elege lett a részeg kiabálásokból és gátlástalan viselkedésből. Csendben, egyedül akarta figyelni az eget.

A falutól nem messze egy tisztás volt, ahová nem ért el a zsivaj és a máglya fénye. Elterült a hűvös talajon úgy, mintha puha dunyha közé feküdne. Bőrén érezte a fű óvatos cirógatását, hallotta az éjszakai állatok halk neszezését.

A csillagok pedig csak hulltak, egyik a másik után, nem törődve a földi halandók ostoba életével.

A fiú észrevette, hogy az egyik fénynyaláb nem tűnik el olyan gyorsan, mint a többi. Sőt, mintha egyre ragyogóbb lenne… és egyre közelebb érne hozzá.

Villanásnyi pillanat volt az egész. A csillag közvetlenül fölötte szállt el. Olyan közel, hogy a belőle áradó hő szinte égette a bőrét.

Érezte, hogy valami a szemébe hull. Először azt hitte a föld porát kavarta fel a szél, ám a látása nem akart kitisztulni.

Úgy gondolta, csillámport szórtak a szemébe, mert mindent ragyogóbban látott, mint előtte. Szinte elfelejtette, hogy éjszaka van, mert a fény a nappali órákra emlékeztette. Mintha tűzijáték rakéta robbant volna íriszében.

Aztán a csillogás szép lassan eltűnt, a szúró érzés fokozatosan enyhült.

A fiú szívében a pánik mégis nőtt, mert érezte, hogy lelkében valami egészen újfajta tűz kapott lángra.

Egy erő, amit még nem érthetett.

A fiú neve Merlin volt.